Dylan Walsh

a “multitasking” szó először 1965-ben merült fel, egyetlen számítógép használatával két vagy több feladat egyidejű elvégzésére. Ahogy a számítógépek egyre elterjedtebbé váltak, a multitasking gondolata az emberi ügyek birodalmába sodródott: e-maileket válaszolunk az üléseken, beolvasunk a Twitter-et film streamelése közben, videojátékokat játszunk, miközben barátokkal beszélgetünk. A multitaskernek lenni sokak büszkesége, ami mentális agilitást és példaértékű termelékenységet jelent.

a probléma az, hogy a multitasking, legalábbis az emberek számára, nem működik. “A pszichológiai irodalomból tudjuk, hogy a multitasking rossz neked” – mondja Gal Zauberman, a Yale SOM marketing professzora. A kutatások azt mutatják, hogy nem igazán tehetünk két dolgot egyszerre. Valójában oda-vissza váltjuk a figyelmünket a két feladat között—és mindkettőn rosszabbul teljesítünk.

másrészt, Zauberman megjegyzi, az emberek élvezik a multitaskingot; szeretnek úgy gondolni magukra, mint multitaskers, Mert mit jelent. Zauberman és két kollégája, a Michigani Egyetem Shalena Srna és a Pennsylvaniai Egyetem Rom Schrift számára ez érdekes kilátásokat vetett fel: vajon a multitasking illúzióját pozitív célokra lehet-e fordítani?

“tudjuk, hogy amikor az emberek felkészülnek egy feladatra, akkor jobban elkötelezettek” – mondja -, ezért valószínűbb, hogy összpontosítanak, és jobban teljesítenek rajta.”Ha az emberek egyszerűen érzékelik, hogy mit csinálnak multitaskingként, egyetlen összetett feladat helyett ez a felfogás javíthatja teljesítményét? A válasz, a megfelelő kontextusban, igen.

olvassa el a tanulmányt:”a Multitasking illúziója és pozitív hatása a teljesítményre “

egy tanulmányban Zauberman és kollégái embereket toboroztak az Animal Planet” Shark Week ” videójának megtekintésére, majd a résztvevőket két csoportra osztották. Az egyik csoport, a “multitaskers” azt mondták, hogy egyidejűleg két feladatot fognak dolgozni: egy tanulási feladat, amely arra összpontosított, amit a videóból tanultak, valamint egy átírási feladat, amely megkövetelte számukra a voiceover átírását a videóból. A másik csoport pontosan ugyanazokat a feladatokat hajtotta végre, de egyetlen tevékenységként keretezték: a videó megtekintése és átírása. A kísérlet meglepő, feleletválasztós kvíztel zárult le a videó tartalmáról.

a multitasking csoporthoz rendelt résztvevők minden dimenzióban jobban teljesítették a munkát: több szót átírtak, pontosabbak voltak az átirataikban, és jobban teljesítettek a kvízen. “A legalapvetőbb megállapítás az, hogy amikor pontosan ugyanazt a tevékenységet végzi e két csoport között, úgy találja, hogy azok, akik úgy vélik, hogy multitasking, jobban elkötelezettek és jobban teljesítenek, mint azok, akik azt hiszik, hogy egyetlen feladatot végeznek” – mondja Zauberman.

Zauberman és kollégái összesen 32 kísérletet végeztek a hatás megerősítésére. Két tanulmányban még szemkövető berendezéseket is használtak, hogy a pupilla tágulása révén egy feladattal való elkötelezettséget levezethessenek, olyan elkötelezettséget biztosítva, amely objektívebb volt, mint a résztvevők önjelentései. A csapat ezután elvégezte az összes kísérleti eredmény meta-elemzését. Eredményeik változatlanok maradtak: amikor az emberek azt hitték, hogy multitasking, jobban összpontosítottak és jobban teljesítettek.

“csodálkoztam, hogy mennyire következetes a hatás” – mondja Zauberman. Gyakran megjegyzi, hogy a finom pszichológiai hatás kialakulása egy nagyon specifikus kísérleti paradigmára támaszkodik. “De itt, újra és újra, sok különböző mintán keresztül, megjelent a hatás, ami lehetővé teszi számunkra, hogy meglehetősen biztosak legyünk abban, hogy valójában történik az, amit állítunk.”

Ez a munka tökéletesen illeszkedik Zauberman más kutatásainak nagy részéhez, amely megvizsgálja, hogy a feladattal való elkötelezettség milyen módon befolyásolhatja az eredményt. Például azt találta, hogy a képek készítése, azáltal, hogy mélyebben foglalkozunk egy tapasztalattal, élvezetesebbé teheti ezt az élményt.

ebben az esetben az a felfogás, hogy multitasking vagyunk, segít bevonni minket a munkánkba, ezért nagyobb hangsúlyt fektetünk rá. De zauberman figyelmeztet: “nagyon fontos, hogy az olvasók ne keveredjenek össze, és feltételezzék, hogy a multitasking hasznos” – mondja. “Egyszerre több különböző feladat elvégzése még mindig nem jó dolog, és nem vezet nagyobb teljesítményhez és elégedettséghez. Nem akarom, hogy ezek az eredmények az embereket a multitasking felé tolják.”

valójában Zauberman kísérleteiben az alanyok egyáltalán nem voltak multitasking. Az általuk elvégzett feladatokat úgy tervezték, hogy szépen egymáshoz igazodjanak: például figyeljék és átírják, vagy két szó rejtvényt egymás mellett végezzenek. De amikor a hétköznapi életben multitask-ot végzünk, a két feladat—mondjuk filmnézés és könyvolvasás—gyakran nagyon eltérő a kognitív igényeikben.

“az, hogy az egyik feladat milyen közel vagy messze van a másiktól, nagy hatással lehet az eredményre” – mondja Zauberman. “Minden kísérletünkben meglehetősen közel álltak egymáshoz, de kritikus megérteni, hogy az egyes feladatok összetevői hogyan mérséklik a talált hatásokat.”