Trypanosoma brucei (gambiense vagy rhodesiense)

a Tsetse legyek a T. brucei Fajok egyetlen vektorai. Mindkét alfaj különbözik a földrajzi előfordulás, a tsetse legyek alfajai, a környezet, amelyben ezek a vektorok bővelkedhetnek, különösen klinikai megnyilvánulásaik és a betegség időbeli lefolyása tekintetében. KR. gambiense (Nyugat-Afrikai trypanosomiasis) fut egy krónikus természetesen, krónikus meningoencephalitis fejlődő gyakran csak sok hónap, vagy akár év, a beoltás után a kórokozó ügynök, mivel T. b. rhodesiense (Kelet-Afrikai trypanosomiasis) rendszeresen fut egy szubakut persze, de szubakut/krónikus meningoencephalitis alakulhat ki néhány hónapon belül után az expozíciót (Kennedy, 2006; Brown et al., 2010).

a trypanoszomális chancre a beoltás helyén (tsetse légycsípés) fejlődik ki, néhány héten belül a trypanoszómák átterjednek a hemolimfatikus rendszerre, ami az afrikai trypanosomiasis első szakaszához vezet; a láz mellett a lymphadenopathia a betegség ezen szakaszának jellemzője. Fokozatosan a trypanoszómák behatolnak és szaporodnak a CSF-be, az agyi kapillárisokba és az agyszövetbe. Trypanoszomális antigén variáció, ami folyamatos antigén kihívás, vezet ismételt szekréciója nagy mennyiségű IgM a vérbe, cerebrospinális folyadék. Szövettanilag a meningés és a perikapilláris agy parenchyma lymphocytás és plazmacelluláris infiltrációt mutat (Kennedy, 2006; Brun et al., 2010).

Az afrikai trypanosomiasis további klinikai folyamata végül — a második szakaszban – egy szubakut (T. B. rhodesiense) vagy krónikus (T. b. gambiense) meningoencephalitis alattomos kialakulásává alakul. A neurológiai funkciók megfelelnek a diffúz encephalopathia, dysregulation az alvás–ébrenlét ciklus (“álomkór”), honosítása jelek, dysregulation a vegetatív idegrendszer, zavar a tudat (“alvó-betegség”), végül pedig mindig halál.

a demonstráció A paraziták mikroszkóppal a vérfoltot, nyirokcsomó, vagy trypanosomal bélrendszeri szívja le az első szakaszban a betegség lehet, hogy fokozza a koncentrációs technikák, microhematocrit centrifugálás, módosított mennyiségi kabátban technikák. A meningoencephalitikus szakasz kezdete óta nagyon titokzatos, minden első fokozatú afrikai trypanosomiasisban szenvedő betegnek azonnali CSF-vizsgálatra van szüksége. A CSF-ben előforduló kórtani megállapításokat a betegség második szakaszának jelenléteként kell értelmezni. A CSF-vizsgálat általában a limfociták, a morula sejtek ( = plazmasejtek) és a magas IgM-szintek számának növekedését mutatja. A CSF friss készítményeiben a motilis trypanoszómák nagy nagyításnál láthatók (a centrifugálás növeli az észlelés valószínűségét). A trypanoszómák a vérkenetben és/vagy a nyirokfolyadékban is láthatók. A vér, a nyirok vagy a szövetfolyadék vagy a CSF laboratóriumi patkányokba vagy egerekbe történő beoltása megbízható módszer a T. brucei rhodesiense fokozására, de nagyon megbízhatatlan a feltételezett T. b. gambiense diagnózisban. A klinikai diagnózist alátámaszthatják immunológiai vizsgálatok, pl. KOMPLEMENT fixációs tesztek, ELISA, antigén capture ELISA, IFAT és agglutinációs tesztek, pl. card agglutinációs teszt-CATT vagy CIATT (Kennedy, 2006).

évtizedek óta az afrikai trypanosomiasis két formájának kezelése nagyrészt változatlan maradt. A második szakasz afrikai trypanosomiasis abszolút támasza az, hogy a betegeknek olyan terápiás szerekre van szükségük, amelyek mind az első, mind a második szakaszban aktívak. A stádiumtól függetlenül a T. b. gambiense trypanocid kemoterápiás szere az eflornitin. Olyan területeken, ahol ez a gyógyszer nem áll rendelkezésre, pentamidin alkalmazható. A Suramin első fokozatú kezelésként ajánlott, amelyet melarsoprol követ a meningoencephalitikus szakasz kezelésére. A kelet-afrikai trypanosomiasis (T. B. rhodesiense) az Eflornitinnek kevés vagy semmilyen hatása nincs, ezért feltétlenül szükséges egy kétlépcsős terápiás megközelítés (Suramin az első szakaszban, amelyet Melarsoprol követ a második szakaszban). Az eflornitint 100 mg/ttkg dózisban adják intravénásan 6 óránként 2 héten keresztül, majd 75 mg/ttkg szájon át, 6 óránként további 4 hétig. Ez a dózis a nyugat-afrikai T. b. gambiense alvászavar mindkét szakaszára vonatkozik. A Kr. rhodesiense a kezelés suramin-nal kezdődik (először 4 mg/ttkg intravénásan), majd 2 nappal később az első adagot 10 mg/ttkg intravénásan adják be, majd 20 mg/ttkg intravénásan a 2., 8., 14., 20. és 26. napon. Miután befejezte ezt a kezelést, a kelet-afrikai trypanosomiasisban (T. B. rhodesiense, meningoencephalitikus szakasz) a melarsoprol növekvő dózisban 2 hétig kerül beadásra, majd az első kezelés befejezése után 1 héttel ismételje meg az adagot. Relapszáló vagy rezisztens meningoencephalitis esetén a melarsoprol teljes folyamata megismétlődik. Melarsoprol rezisztencia esetén a nifurtimox 2,0–2,5 mg/ttkg dózisban adható szájon át, 6 óránként, összesen 3 hónapig. A nifurtimox adagját orálisan 5 mg/ttkg-ra lehet növelni 6 óránként (időtartam 1 hónap) (Barrett, 2010; Burri, 2010; Lutje et al., 2010; Yun et al., 2010).

a közelmúltban a nifurtimox és az eflornitin kombinációs terápiáját egy prospektív, randomizált III. fázisú vizsgálatban tesztelték, így a kezelés biztonságosabb, olcsóbb és könnyebben beadható (Priotto et al., 2009).

Az afrikai alvászavar kezelésében nagy kihívást és hátrányt jelent a trypanocid kemoterápiás szerek potenciálisan halálos mellékhatása. Míg a pentamidin, a suramin és az eflornitin mellékhatásai általában nem életveszélyesek, a melarsoprol súlyos káros hatásai miatt 5%-os halálozási arányról számoltak be. A CSF-ben kimutatható trypanoszómákban szenvedő betegeknél fokozott a melarsoprol által kiváltott encephalopathia kockázata, amelyet általában a kezelés megkezdésétől számított 2 héten belül figyeltek meg. Az egyidejű prednizolon-kezelés megelőzheti az arzén encephalopathiát, amely tudatzavarban, lázban és görcsrohamokban nyilvánul meg. Azonban nehéz lehet megkülönböztetni a folyamatban lévő, romló vagy akár újonnan kialakuló trypanoszomális encephalitist az arzenikus encephalopathiától. Mindkét betegség entitás fokozott koponyaűri nyomáshoz vezethet, ezért neurológiai károsodás esetén a gerinccsapot elriasztják. Így előfordulhat, hogy nem lehet megkülönböztetni ezt a két betegséget a CSF romlása révén. A megnövekedett intrakraniális nyomás kezelése kötelező az arzén encephalopathiában; a betegek mannit, kortikoszteroidok, valamint görcsök, diazepam vagy fenobarbitál intravénás bólusát kapják. A szívelégtelenség vagy a szívritmuszavar megnehezítheti a kezelés folyamatát. Mivel az arzenikálokkal kezelt betegek többsége súlyos hasmenést vált ki, a zavarodott elektrolitok megnehezíthetik az arzenikális encephalopathia és annak kezelése klinikai képét (Kennedy, 2006). Az alvási betegség még mindig sivár prognózisa sürgősen szükségessé teszi a megelőzést vagy akár az eliminációt (Welburn and Maudlin, 2012).