aggodalom az emberi életre gyakorolt hatás miatt olyan problémák miatt, mint a levegő és a vízszennyezés, legalább a római időkre nyúlik vissza. A szennyezés a járványos betegségek elterjedésével járt Európában a 14. század vége és a 16.század közepe között, a talajvédelmet pedig Kínában, Indiában és Peruban már 2000 évvel ezelőtt gyakorolták. Általában azonban ezek az aggodalmak nem vezettek nyilvános aktivizmushoz.

a kortárs környezetvédelmi mozgalom elsősorban a 19.század végén az európai vidék és az Egyesült Államok pusztaságának védelmével, valamint a szennyezés egészségügyi következményeivel kapcsolatos aggodalmak miatt merült fel az ipari forradalom idején. A kor domináns politikai filozófiájával szemben a liberalizmus-amely úgy vélte, hogy minden társadalmi problémát, beleértve a környezetvédelmet is, meg lehet oldani a szabad piacon keresztül—a legtöbb korai környezetvédő úgy vélte, hogy a kormányzatot, nem pedig a piacot a környezet védelmével és az erőforrások megőrzésének biztosításával kell megbízni. Az erőforrás-megőrzés korai filozófiáját Gifford Pinchot (1865-1946), az Amerikai Erdészeti Szolgálat első vezetője fejlesztette ki, akinek a megőrzése az erőforrások bölcs és hatékony felhasználását jelentette. Szintén az Egyesült Államokban körülbelül ugyanabban az időben, egy még erősen biocentric megközelítés keletkezett a városvédő filozófia John Muir (1838-1914), alapítója a Sierra Club, valamint Aldo Leopold (1887-1948), a professzor a vadgazdálkodási, aki kulcsfontosságú a megnevezése Gila Nemzeti Erdő Új-Mexikóban 1924-ben, mint Amerika első nemzeti érintetlen terület. Leopold bevezette a föld-etika fogalmát, azzal érvelve, hogy az embereknek át kell alakulniuk a természet hódítóitól annak polgáraiivá; esszéi, amelyeket posztumusz összeállítottak egy homok Megyei almanachban (1949), jelentős hatással voltak a későbbi biocentrikus környezetvédőkre.

a Környezetvédelmi szervezetek létre a késő 19-én a 20. század közepén elsősorban a középosztály lobbi csoportok érintett természetvédelmi, élővilág védelme, valamint a szennyezés amelyek az ipari fejlődés, urbanizáció. Voltak olyan tudományos szervezetek is, amelyek a természettudományokkal és a természetvédelmi erőfeszítések biológiai szempontjaival foglalkoztak.

bár ebben az időszakban az Egyesült Államok vezette a világot, más figyelemre méltó természetvédelmi fejlesztések is történtek Európában és Óceániában. Például egy svájci tudósokból és természetvédőkből álló csoport meggyőzte a kormányt, hogy 14 000 hektár (nagyjából 34 600 hektár) földet tegyen félre a svájci Alpokban, mint Európa első nemzeti parkját 1914-re. Új-Zélandon a Native Bird Protection Society (később a Royal Forest and Bird Protection Society, vagy Forest & Bird) 1923-ban jött létre, válaszul a Kapiti-sziget állatállomány általi pusztítására.

az 1960-as évektől kezdve a környezetvédelem különböző filozófiai irányzatai politikai kifejeződést kaptak a “zöld” politikai mozgalmak létrehozása révén, aktivista nem kormányzati szervezetek és környezetvédő politikai pártok formájában. A környezetvédelmi mozgalom sokfélesége ellenére négy pillér egyesítő témát adott a politikai ökológia széles körű céljainak: a környezet védelme, a helyi demokrácia, a társadalmi igazságosság és az erőszakmentesség. Az ökoterrorizmussal foglalkozó kis számú környezetvédelmi csoport és egyéni aktivista esetében azonban az erőszakot indokolt válaszként tekintették arra, amit egyes érdekek, különösen a fakitermelés és a bányászat erőszakos természetkezelésének tartottak. Az iparosodott Nyugat kortárs zöld mozgalmának politikai céljai a kormánypolitika megváltoztatására és a környezeti társadalmi értékek előmozdítására összpontosítottak. Példák a kampányok Tasmania az 1970-es években, majd a 80-as évek, hogy blokkolja az árvíz-Tó Pedder, illetve a duzzasztás a Franklin-Folyó; tiltakozások az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az atomenergia-fejlesztés ellen, különösen a Three Mile Island (1979) és Csernobil (1986) katasztrofális baleseteit követően; az Ausztrália északi területén, többek között a Jabiluka bányában zajló uránbányászat körüli évtizedes vita; tiltakozások az indonéziai és az Amazonas-medence erdőirtása ellen; és kampányok több országban az emberi tevékenységek révén felszabaduló üvegházhatású gázok mennyiségének korlátozására. A kevésbé iparosodott vagy fejlődő világban a környezetvédelem szorosabban részt vett az “emancipációs” politikában és a helyi aktivizmusban olyan kérdésekben, mint a szegénység, a demokratizálódás, valamint a politikai és emberi jogok, beleértve a nők és az őslakos népek jogait is. Ilyenek például az indiai Chipko mozgalom, amely az erdővédelmet a nők jogaival kötötte össze, valamint a szegények thaiföldi Gyűlése, a mozgalmak koalíciója, amely a környezetvédelmi és fejlesztési politikákban való részvétel jogáért harcol.

a kortárs környezetvédelmi mozgalom korai stratégiái öntudatosan aktivisták és nem szokványosak voltak, közvetlen tiltakozó akciókkal, amelyek célja a környezetkárosító politikák és projektek akadályozása és figyelemfelhívása volt. Egyéb stratégiák közé tartozott a közoktatás és a Média kampányai, a közösség által irányított tevékenységek, valamint a politikai döntéshozók és a politikai képviselők hagyományos lobbizása. A mozgalom nyilvános példákat is megpróbált felállítani a környezettel kapcsolatos kérdések tudatosságának és érzékenységének növelése érdekében. Ilyen projektek közé tartozott az újrahasznosítás, a zöld fogyasztás (más néven “zöld vásárlás”), valamint alternatív közösségek létrehozása, beleértve az önellátó gazdaságokat, a munkavállalói szövetkezeteket és a szövetkezeti lakásépítési projekteket.

a környezetvédelmi mozgalom választási stratégiái között szerepelt a környezetvédelmi jelöltek jelölése és a zöld politikai pártok nyilvántartásba vétele. Ezek a felek fogant, mint egy új politikai szervezet, hogy a hatása a helyi környezetvédelmi mozgalom közvetlenül medve a gép a kormány, hogy a környezet egyik központi kérdése a közrendet, vagy pedig használhatatlanná válhat az intézmények, az állam demokratikus, átlátható, valamint a felelős. Az 1970—es évek elején a világ első Zöld pártjai—az értékek pártja, az új-zélandi nemzeti alapú párt, valamint az Ausztrál Tasmania államban szervezett Egyesült Tasmania csoport-alakultak. 1979-ben Svájcban választották meg a nemzeti törvényhozás első Zöld képviselőjét, később, 1981-ben négy zöldek nyertek törvényhozási mandátumot Belgiumban. A volt szovjet blokkban zöld pártok is létrejöttek, ahol szerepet játszottak egyes kommunista rendszerek összeomlásában, valamint Ázsia, Dél-Amerika és Afrika egyes fejlődő országaiban, bár ott kevés választási sikert értek el.

a legsikeresebb környezetvédelmi párt az 1980-ban alapított német Zöld Párt (die Grünen) volt. Bár nem sikerült nyerni képviselet szövetségi választásokon abban az évben belépett a Bundestag (a parlament) mindkét 1983-1987-ben, a győztes 5,6% pedig 8,4% – át az országos szavazás, ill. A párt 1990-ben nem nyert képviseletet, de 1998-ban kormánykoalíciót alakított a Szociáldemokrata Párttal, és a párt vezetőjét, Joschka Fischert nevezték ki az ország külügyminiszterévé.

az Egész elmúlt két évtizedben a 20 században, zöld felek nyert a nemzeti képviselet számos országban, sőt, azt állította, hogy a hivatal a polgármester az Európai fővárosok, mint például Dublin, Róma 1990-es évek közepén. Európán kívül, az Új-Zélandi Zöld Párt, amely elkészített, a korábbi Értékek Párt 1990-ben nyerte el a 7% – a szavazás az 1990-es általános választáson; a befolyása nőtt 9 az ország 121 parlamenti helyek által 2002-ben 14 parlamenti ülések 2014-ig.

ekkorra a zöld pártok széles politikai járművé váltak, bár továbbra is a környezetre összpontosítottak. A fejlődő pártpolitikában a környezetvédelmi filozófia értékeit igyekeztek alkalmazni minden országuk előtt álló kérdésre, beleértve a külpolitikát, a védekezést, valamint a szociális és gazdaságpolitikát.

néhány környezetvédelmi párt sikere ellenére a környezetvédők megosztottak maradtak a választási politika végső értékével szemben. Egyesek számára a választásokon való részvétel alapvető fontosságú, mivel növeli a lakosság tudatosságát a környezetvédelmi kérdésekben, és arra ösztönzi a hagyományos politikai pártokat, hogy foglalkozzanak velük. Mások azonban azzal érveltek, hogy a választási sikerhez szükséges kompromisszumok mindig aláássák a helyi demokrácia és a közvetlen cselekvés etikáját. Ez a feszültség talán a leghangsúlyosabb volt a német Zöld pártban. A párt Realistái (realistái) elfogadták a koalíciók és a kompromisszumok szükségességét más politikai pártokkal, köztük a hagyományos pártokkal, amelyek nézetei néha ellentétesek a zöld Pártéval. Ezzel szemben a fundamentalisták (fundamentalisták) fenntartották, hogy a közvetlen cselekvés továbbra is a politikai cselekvés fő formája, és hogy nem szabad paktumokat vagy szövetségeket kialakítani más pártokkal. Hasonlóképpen, Nagy-Britanniában, ahol a Zöld Párt sikert ért el néhány helyi választásokon, de nem sikerült országos szintű képviseletet nyerni (bár az 1989-es európai parlamenti választásokon a Szavazatok 15% – át nyerte el), ezt a feszültséget az úgynevezett “választók” és a “radikálisok” közötti viták bizonyították.”

a belső pártdemokrácia megvalósítása szintén repedéseket okozott a környezeti pártokon belül. Különösen a korábbi stratégiák, mint például a folyamatos politikai részvétele a párt tagjai, helyi irányítást minden fél intézmények, döntések, valamint a jogalkotási forgatás megválasztott tagjait, hogy megakadályozzák, hogy a teremtés karrier politikusok volt néha érzékelhető, mint haszontalan bomlasztó, amikor a zöld párt nyerte képviselete helyi, nemzeti, vagy regionális közgyűlések.

az 1980-as évek végére a környezetvédelem globális és nemzeti politikai erővé vált. Néhány környezetvédelmi nem kormányzati szervezet (pl., Greenpeace, Friends of the Earth, and the World Wildlife Fund) létrehozott egy jelentős nemzetközi jelenlét, irodákkal szerte a világon, és központosított nemzetközi központja koordinálni lobbikampányok és szolgálni kampányközpontok és információs raktárak nemzeti affiliate szervezetek. A transznacionális koalícióépítés egy másik fontos stratégia volt a környezetvédelmi szervezetek és a fejlődő országok alulról szerveződő mozgalmai számára, elsősorban azért, mert elősegíti az információ-és szakértelem cseréjét, de azért is, mert erősíti a nemzetközi szintű lobbizást és közvetlen akciókampányokat.

nemzetközi aktivizmusa révén a környezetvédelmi mozgalom befolyásolta a nemzetközi politika napirendjét. Bár kis számú kétoldalú, illetve többoldalú nemzetközi környezetvédelmi megállapodások hatályban voltak, mielőtt az 1960-as években, mivel az 1972-es Ensz Konferencia az Emberi környezetről Stockholmban, a különféle többoldalú környezeti megállapodások nőtt, hogy fedezze a legtöbb szempontot a környezetvédelem, valamint számos gyakorlat a környezeti következményei, mint a fosszilis tüzelőanyagok, a kereskedelem, a veszélyeztetett fajok, a veszélyes hulladék kezelésére, különösen a nukleáris hulladék, valamint a fegyveres konfliktus. A környezetről folytatott nyilvános vita változó jellegét tükrözte az ENSZ 1992-es környezetvédelmi és fejlesztési Konferenciájának (a Föld csúcstalálkozójának) megszervezése is Rio de Janeiróban, Brazíliában, amelyen mintegy 180 ország és különböző üzleti csoportok, nem kormányzati szervezetek és a Média vett részt. A 21. században a környezetvédelmi mozgalom ötvözte a hagyományos fenntartási, megőrzési és szennyezési aggályokat a korszerűbb aggodalmakkal, a gazdasági gyakorlatok olyan változatos környezeti következményeivel, mint a turizmus, a kereskedelem, a pénzügyi befektetések, valamint a háború lefolyása. A környezetvédők valószínűleg fokozzák a 20. század végi tendenciákat, amelyek során egyes környezetvédelmi csoportok egyre inkább koalícióban dolgoztak nemcsak más emancipációs szervezetekkel, például az emberi jogokkal és az őslakos népekkel, hanem a vállalatokkal és más vállalkozásokkal is.

Lorraine Elliott