amikor a tragédia szót használjuk egy shakespeare-i játék leírására, elsősorban az első Folio megnevezésére utalunk, amely Shakespeare munkájának testét három műfajra osztotta: tragédia, komédia és történelem. Shakespeare idejében a “tragédia” kifejezés leginkább az ókori görögök által létrehozott drámai konvenciókhoz kapcsolódott, amelyeket Arisztotelész a költészetében leginkább elméletezett. Arisztotelész szerint a tragédiának a nemes születés főszereplőjére, például hercegre vagy királynőre kell összpontosítania. Bár nagy született, a főszereplő egy tragédia, amit Arisztotelész úgynevezett hamartia, vagy egy tragikus hiba. A tragikus hiba negatív karaktervonás, mint például a túlzott büszkeség vagy féltékenység, ami miatt a főszereplő veszélyes utat követ, olyasmit keresve, amit nem kellene akarnia. Ezen az úton, a főszereplő hibázik az ítélet, hogy hozza a káosz, hogy a közösség, ami a főhős saját elszigeteltség, szenvedés, és esetleges bukása. Általában a tragédiában a főszereplő felismeri hibáit, de csak akkor, ha már túl késő. Az ókori görögök úgy vélték, hogy a tragédiának társadalmi értéke van, mert a közönség szorosan megosztja a hős szenvedését, és miután a dráma véget ért, egy katarzis néven ismert érzelmi felszabadulást tapasztal.

a klasszikus görög tragédiákhoz hasonlóan Shakespeare tragédiái szinte mindig egy nemes születésű hősről szólnak, aki hibát követ el, katasztrofális következményekkel jár mind a hős, mind a nagyobb közösség számára. Lear király például egy elismert uralkodó történetét meséli el, akinek ésszerűtlen vágya van arra, hogy lányai kifejezzék Feltétlen szeretetüket iránta. Képtelen átlátni legidősebb lányai hazugságain, elkövette azt a szörnyű hibát,hogy királyságát rossz örökösöknek adta át. Lear tévedése sok szenvedést okoz, és mire rájön, hogy hibázott, sokan meghaltak, köztük Cordelia, az egyetlen becsületes lánya. A bukásával szembesülve maga Lear meghal a bánatból. Learhoz hasonlóan Shakespeare más tragikus hősei is szimbolikus vakságban szenvednek. Othello vaksága az ellenség rosszindulatához vezet, hogy jobban bízzon az ellenségben, mint a saját felesége. Macbeth vaksága a boszorkányok próféciáinak értelmében meggyőzi őt, hogy legyőzhetetlen. Mindkét esetben, a főszereplők nem ismerik az igazságot eredményez széles körben zavart és több haláleset-beleértve a saját.

bár Shakespeare-t a görög tragédia normái befolyásolták, tragédiái nem felelnek meg formulacionálisan a görög tragédia normáinak. Először is, Shakespeare tragédiái gyakran sok olyan elemet tartalmaznak, amelyek jellemzőek a vígjátékra. Ez olyan Shakespeare-i tragédiákat eredményez, mint Hamlet, több pszichológiai komplexitással és érzelmi változatossággal, mint a hagyományos görög tragédiák. Shakespeare is ad a hagyományos tragikus témák egy új spin. Tekintsük a sors témáját. A hagyományos tragédiákban a sors gyakran fontos szerepet játszik a hős cselekedeteinek meghatározásában. Shakespeare minden bizonnyal a sorsot használja a tragédiák témájaként, bár néha váratlan formában. Macbethben például a sors természetfeletti formát feltételez a prófétáló boszorkányok triójában. Shakespeare a sors témáját is bonyolítja azáltal, hogy a főszereplők belső zűrzavarát inkább hangsúlyozza, mint a külső erők játékát. A Rómeó és Júlia, bár a híres szerelmesek le, mint “csillag keresztbe”, és így jelölt tragikus sors, továbbra is vitatható, hogy tettek egy végzetes hiba, ami a bukás, vagy hogy a tragikus végek képviselik az áldozatokat szükséges, hogy a hadviselő Montague és Capulets elismerni a ostobaság a viszály. Az ilyen komplikációk világossá teszik, hogy Shakespeare tragédiái ugyanolyan katarzist kínálnak-e, mint a görög tragédiák.

Shakespeare tragédiái: Titus Andronicus, Rómeó és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, Othello, Lear király, Troilus és Cressida, Macbeth, Antonius és Kleopátra, Athéni Timon, Coriolanus, Cymbeline